Jaj kedveseim! :D Azt el sem meséltem, hogy a múltkor
dolgoztam. Rendesen napi 8 óra meg minden. Időben keltem,
elvégeztem a munkámat, még ebédszünetet sem tartottam, és pénzt
kerestem. És tök jó volt. Igaz másra nagyon nem maradt időm, de jó
kis rendszert adott az élethez. Meglepő, de szerettem. Mondjuk jó
volt a légkör, meg a főnök is teljesen korrekt ember, így persze
könnyű. Azóta igaz alkotói szabadságon vagyok, de remélem hamarosan
visszatérek. :) Ja és nemsokára a moziban lesz! :)
Csütörtök este felszállt mellém egy lány a vonatra. Mondom
magamban milyen kis helyes a göndör fürtjeivel. Szombat este
táncbajnok cimborámmal csináljuk a ricsit a buliban mikor
egyszercsak megjelenik és lekér táncolni. Ezt már szeretem! :)
Most így meglesve 2009-ben talán 6 bejegyzést írtam,
azok is többnyire hosszútávon érdektelen hülyeségek. Pedig
történt tavaly sok jó dolog, amire érdemes lesz visszaemlékezni, ha
majd öregen nem tudom felidézni mi mikor történt, ami már most is
sokszor nehezemre esik. :P Szóval, rengeteget muzsikáltunk a
bandával, visszaszereztünk két régi jóbarátot, és szereztünk egy
csomó újat, köztük temérdek dögös bigét, noha a párkapcsolat él és
virágzik mint a tök, meg megbonthatatlan mint a halkonzerv. Aztán
nyáron meghódítottuk siófokot, bár sajna összetévesztettek minket
egy nyilvánosan vizelő bűnbandával. Haverom a szépségversenyt
nyerte, míg jómagam a sörivókat, bár a táborban ő döntött meg
minden ivási rekordot egy jó kis delirium tremens-szel
megkoronázva. Viszonylag gyorsan és hatékonyan nyertünk a srácokkal
egy kamerát, a kamerával pedig egy autót. Piszok mázli gondolhatná
valaki, aki még nem tudja hogy is zajlik az ilyesmi kishazánkban..
Ezzel el is röppent az ősz amit sűrű italozásokkal átvezettünk a
télbe, méltón lezárva az évtizedet (tudom hogy 2010 is ehhez
tartozna, de nem érdekel) Kurva jó évtized volt összességében. És
amilyen jó évtized volt, olyan szarul kezdődött ez a mostani...
Apró hajszálakon csüng itt a boldogság sajna, még szerencse hogy
mindenki fenemód vigyázza, ezért ritkán szakad. Élvezzétek ki az
életet no, ki tudja mit hoz a holnap! Ja én! Egy vizsgát..
Szerencsére már az alagút végén.. már látom a csokit! :)
Igaz gyakorlatilag halott ez a blog, de azt hadd jegyezzem
meg hogy bár először én is azt hittem hogy egy hülye picsa, de ez a
Lady Gaga néven futó csajó az egyetlen őszinte (és sikeres)
médiaszereplő manapság. Tehetséges és tudja hogyan kell eladni
magát, amit viszont őszintén fel is vállal. Szóval száz szónak is
egy a vége, Lady Gaga gyere sütit enni!
Csokibajusz boldog párkapcsolatban tengeti napjait, mert oly
cudarmód (igazából kurvamód) felvilágosultak hogy nem
féltékenykednek meg efféle szerelmi faszságok. Épp ezért teljes
nyugodtsággal hívom el Winkler Nórát sütizni, mégha közben
harmadikból első személybe is váltottam. Kedves Nóra, gyere sütit
enni!
Most nagyon negatív leszek, de annyira rühellem ennek a sólyom
lászlónak a képét, hogy az már nekem is hihetetlen. Ennél még a
Mádl Ferenc is jobb volt, ő legalább nem volt egy fontoskodó lúzer.
Egyszerűen minden szereplésével csak ellenszenvet vált ki, és olyan
töketlenséget sugároz mint még senki más. Bizonyára alapvetően nem
lehet rossz ember, de egy ilyennek nem az elnöki székben lenne a
helye az tuti.
Gyerekkoromban, mikor még az a régi, talán hajdú
mosógépünk volt, azzal szórakoztunk hogy centrifugálás közben
rátettük a kezünket a fedelére, és az a rezgéstől szépen odébb
vándorolt. Vagy ha teljesen rádölt az ember, az egész feje
beleremegett, és mókás dünnyögő hangokat lehetett kiadni. Azok
voltak a szép idők... De lehet lapvibrátorral is meg lehet
játszani..
No, ha még véletlen idetévedne valaki, elújságolom, hogy a
bandánk elindult egy rock tehetségkutatón, ahol közönségszavazás is
van mesés díjazással. Szóval ha szeretnétek segíteni hogy nagyon
boldogok legyünk, és legyen egy nagyon pöpec hangkártyám például,
akkor gyertek füleljétek meg a muzsikánkat, és ha megtetszik, akkor
dobjatok egy szavazatot rá! Igazán örvendeni fogunk neki!
Itt találtok meg minket:
Sajna csöppet gyér lett a hangminőség, de sebtiben videókamerával
rögzítve most ennyire futotta. De ha sokan szavaztok, majd jól
befutunk és gyártunk nektek finom tisztahangzású rockmuzsikát nagy
örömötökre! Köszi előre is!
Már azt is elfelejtem megosztani veletek, hogy hétvégén azon a
helyen muzsikált a banda, amit már sokszor megemlítettem itt is,
rengeteg mulattság és részegedés színhelye. Sőt, az asszonkámat is
itt ismertem meg annó. Akárhogy is, valahol megtiszteltetés volt
ott zenélni, és ehhez méltóan igazán jól sikerült a fellépés. A
többi sok sallang említésére meg már rég nincs motiváció, pedig
segítettem becsajozni egy cimbinek is, amiért elég hálás lesz úgy
érzem, feltéve ha hosszútávon lesz a dologban köszönet. Szóval
afféle emlékezetes móka volt, mint régen, de a nagy nyüzsgés, vagy
a szellemi zsibbadtság közepette nincs erő táplálnom bölcsességemet
régóta szomjazó tikkadt lelketeket. Majd ha megöregszem, írok
nektek szép kacifántos, cizellált máriaberakászosz gondolatokat meg
a szokásos duma. De ha nincs szerencsétek még más utakon is
fárasztalak titeket kedves kultúraszkéták, kik nélkülözitek az
efféle szellemi sivárságot ilyen jófajta tökös-részeges miliőben.
Mert igazából vége, csak nem vettük észre, mikor és hogy fogyott
annyira el szegény, hogy most ünneplőt kell húzni, berúg majd sok
legény. A lányok lúdbőröznek, és aggódnak, hogy lomhák, hátha
elhúzott az élet, míg a hajukat fonták a bálra, ahová fehér ruhába
bementek, poharakat fogtak, tréfákon nevettek. És amikor egy érzés
a teraszra vitte őket, látták, hogy ott alant kétszázzal előznek
ferrarik porschékat és porschék viszont..látásra! -mondta Jutka, és
átúszott a folyón.
...imígy talált valaki a blogomra. Na jó, bevallom, én voltam.
Én léptem az iwiwre, és én ettem meg a kakapudingot, és erre akár
meg is esküszöm! Szóval.. az a helyzet, hogy két berúgás és egy
dugás között, vagy fordított arányban, valahol óvatlanul
beszerelmesedtem. bezony. De nem kell aggódni, a német mérnökeink
már dolgoznak a hiba kijavításán. Bizony bizony, szerelembe esni
rossz, bárki bármit is mond. Fuj fuj, de azért akarom. Szerencsére
féligmeddig táv a kapcsolat, s a gügyögés csapdáját is igyekszünk
nagy ívben elkerülni, de azért nem könnyű a tökösségegyensúlyt a
helyén tartani, főleg ilyen nehéz időkben mikor a szörfös ninja
cowboyok is szanaszét széledtek. Azért nyugalomra semmi ok,
mindenki őrizze meg az aggodalmát. És most képzeljétek el azt a
szitut, csak úgy hipotetikusan, hogy egykori alkalmi partner
visszafigyel egy pornófilmből. Durva mi? Megsajnáltuk. Megsajnáltuk
a lovat.. Még szerencse hogy nem nézünk pornót.
Kedves elvetemült olvasóim, és véletlen idevetődött barátaim!
Szombaton megvolt az első fellépése a bandának egy tehetségkutató
keretében. Sosem késő elkezdeni ugyi. Hát paráztunk a
szólógitárossal rendesen, de jómagam pár sörrel sikeresen
lefojtottam. Nem lett tökéletes de elsőre nem rossz, aszondom.
Állítsunk hát emléket eme - a mi életünkben legalábbis - történelmi
pillanatnak, és növeljük a swacsának köszönhető amatőr felvétel nézettségét
a youtubeon az egekig, hadd örüljön a gitárosunk! :P Lehet kicsit
homály, de ettől hangulatos.. Hogy mellik vagyok én? ... :)
Már már azt gondolhatnók, hogy újra elkapta csokibajuszunkat a
grafománia, de még nem kell aggódni, nem ilyen súlyos a helyzet,
tán csak egy hullámhegy következik a világmeghódítás és konstans
semmittevés örökös szinusz függvényében.. Egyébként az ötlött ismét
fejembe, vajon létezik-e a fekalográfia, vagyis a széklet és
ürüléktudomyány? Vagy ez inkább az a betegség hogy folyton gőzölgő
briósokat firkantasz amerre csak jársz? Egy csinos orvostanhallgató
lány személyében várom a helyes megfejtőt. Ami meg a gráfiát meg a
firkantgatást illeti, tegnap áttupíroztam egy régi rajzomat, a
tovább mögött megtekinthető...
A múltkor swacsa cimborámmmal azt a sztorit regéltük imádott
barátnőjének, pipinek, mikor a night clubban smartkártyával akart
fizetni, és minusz 20°-ról beszéltünk ami ugye hihetetlenül
hangzik, aztán itt a blogomban visszakerestük a dátumot, majd
asszem a met.hu-n meg is néztük és hát nem sokat tévedtünk a
hideget illetően. És így eljutottam oda, hogy ha nem blogolom az
életem, nehezebb lesz pontosan visszaemlékezni, amit most már
hónapok óta elszúrtam, de azért az emailek még adnak kis támpontot.
Előre szólok hogy nem lesz vicces, ahogy nem is szokott. csak e
nemes dátumnak muszáj emléket állítanom. Szóval július 5-én volt
hogy lementünk a babámmal és bocival + pipivel füredre egyet
strandolni. Kellemes napunk volt, bár igen szarul ment a billiárd,
ami kicsit lehangolt, de mikor este átugrottunk az asszonnyal
alsóörsre énekes téglás barátomékhoz, egészen mókás kedvembe
kerültem. Ott kis bográcsozós tábortüzes este fogadott jó sok
whiskeyvel megbolondítva. Mókásak is voltunk hajnalig, de
tekintettel az asszonyra is, nem rúgtam be annyira mint a többiek,
akik hajnalban még pimp up my kempinget játszottak. Viszont sajnos
szörfösninjakávboj kollégám, dondzsonzon megkért hogy én keverjem
neki a koktélokat, mert ő hírhedten nem ismeri a mértéket, én pedig
meggondolatlanul nem rúgattam be eléggé, aminek az lett a
következménye hogy reggel 8kor már a strandon söröztek térburkoló
cimbivel, s mire mi leértünk alig vállalhatóra itták magukat. Azért
többnyire jól szórakoztunk rajtuk. Hazafelé még benyaltunk egy
fagylaltot, és utána otthon sose volt még ennyire durva. "Sokkot
kaptál anyám!" Emlékszel amikor egy éjszaka 4-szer? Az Carollal
volt drágám. Attól még lehet vele dicsekedni. Július 6 volt a
napja, de majd még übereljük. Én szóltam hogy nem lesz vicces. Ma
este pedig ha minden igaz színházteremben próbál kis zenekarunk
dobossal fényekkel meg mindennel. Aztán hiphop befutunk. Alig
várjátok!
A csendet, mint gyenge Krisz Rudi utánzat ím megtöröm.
Amindenségit. Már három hónapja nem írtam? Durva. Peregnek az évek,
nyúlnak a bugyogók. Ma is csak a szerencsés véletleneknek
köszönhetően fürdethetitek szikkadt lelketek dús frazeológiám
tisztító záporában. Először is egy helyes lány a kedvenc könyvemet
olvasta a megállóban. Ilyen sem volt még. Aztán egy
tündérkirálylányt láttam, ahogy pénzt dobott egy elég ügyes hegedűs
tokjába míg a tömeg közönyösen áradt le a metróba. Akár megkapó is
lehetne valahol messze elmerengve, ha 10 perccel korábban nem
jutott volna eszembe hogy milyen meglepő lenne felrúgni a térden
imádkozó nyanyus perselyét. :P Aztán hazautamat megkoronázva,
elsuhant mellettem egy német rendszámú vadiúj merci, amiből
cigánynóta bömbölt. :) A kapitalizmus és az esélyegyenlőség
gyönyörű kiteljesedése.. Na maj még jövök, most megyek és
megkomolyodok. Vagy megkomolyodom? tökmindegy
Mint egy ezeréve nem láttalak ismerős. Éppen errejártam. Először
kicsit feszélyezett az újralátás, de majd a harmadik serrel
feloldódnak a gátlások. Szóval az az igazság hogy sohanemlátott
mértékű csajozás forog fenn, azért pazarlódik a csokihumor két
ölelés közé, és mondhatnók teljesen bemonogámosodtam itt a tavasz
végire. Egy, csak egy leány öntözi májusi mosolyesővel elhintett
kedvességeim, s aratja kövér kacagás gyümölcsébe érett dús
frazeológiámat. najó, pár másik menyecske is szemezget olykor, ha
véletlenül megtalálom őket, de a párkapcsolat seregei ostromolják
bohó szingliéletem egykor szilaj várát, makacsul, minden
csibészségemnek ellenállva. Ezért szomjazzátok kedves olvasók
egyetlen csokibajszotok üdítő bölcseleteit, s tallózátok sírva
kopáron maradt mezeit széles e internetnek. Azért a cizellált
körmondatokból még akad tarsolyomban olybátűnik. Bár a tanulásba
feküdne ennyi energia. Csak a tanulás amolyan rút, szemüveges és
löttyedt fenekű gazdag lány, nem szívesen fekszik vele össze az
energia, csak érdekből. A rút szemüveges löttyedt fenekű lányok
nevében teljesen elhatárolódom magamtól. Igen igen, jól sejtitek
egy újabb vizsgaidőszak, ki tudja már hányadik, és ki tudja meddig
tart ez még. De nem hiába csokibajusz éve 2008, mindenbizonnyal
teljesen összeszedem magam egyszercsak! Egyébiránt bíztató kezdet
után, látványos haladással közelítünk a rocksztárság felé. Persze
még nem bontakozott ki teljesen csokibajusz zsenialitása, mert egy
bandához képest a házasság az kutyafüle, de sebtiben megtaláljuk az
egyedi hangunkat, demólemez, szerződés, turné, grupik, szifilisz,
aranylövés.. Sűrű hetünk lesz.. :P Na most megyek kimunkálom acélos
testemet, meg tán csöppet visszaveszek az arcomból :) na puszi!
A magabiztosság mint egy könnyed nyári fing... Sokáig megérzed, de
egyszercsak elillan. Írta tanult térburkoló kollégám, reflektálva
szörfös ninja mivoltomra. Az igaz ember járta ösvényt mindkét
oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága, és a gonosz
zsarnok térburkolók. - feleltem én, s egy laza csuklómozdulattal. -
Ha azt mondanám, hogy egy kikúrt nyelvújító az én haverom, talán
távol állnék a valóságtól. Mindenesetre. - Kiégett. Ez már nem az
első. Biztos zárlatos. Örömmel tölt el, hogy ezt még én sem fogom
érteni. Az érzelmek kihunytak. Maradt a megértő kedélyes
parasztság. Príma kis anyag. Majd ti is meglátjátok. A szörfös
ninja kávbojok keze messzire elér. Most még tán nevettek rajtunk,
és ez később sem lesz másként. Szóval.. viszafogottan tökös
életmódunk belmondói csengése arról tanuskodik, hogy mi sem vagyunk
különbek bárkinél, csak egészséges magabiztosságunk üdítően hathat
a sok sápítozás közepette. De ha én a farpofámra tetováltatom
cimborám képmását, és ő orcájára hátsó felemet, akkor a popón lévő
arcon rajta van az ülep maga, mely ugyancsak egy orca hordozója..
Végtelenített tetkó, duplán manifesztálódva fizikumilagosan biz
megbojgatja a téridőkontiniumot és egy féreglik tárul fel keresztül
az univerzumon. Én meg megadóztatom a sok galaktikus stoppost. Így
nyer értelmet az ánuszbónusz. Nyáron tanár, télen medve.
Szóval új a frizu Alindánál, és nagyon kis bájos benne. Még mindig
akad számára süti, ha erre jár.. ;) Még meg akartam veletek osztani
valamit, de elfelejtettem. :) puszi
dícsérni jöttem csokibajuszt, nem temetni. vizsgaidőszak kipipálva.
most kicsit pihenek. sok dolog lesz még idén. ha jól viselkedtek
kaptok tőlünk muzsikát is. putyin meg lediplomázódott! mindenki
örvendjék! majd még! csoki!
Kedves Lézengő Olvasóim, és Jövendőbeli Jómagam! Ma is csak egy
apró szösszenet jut életünk napjaiból. Az az igazság hogy
megcsináltuk. No nem lett az évszázad szilvesztere, de azért
csalódást nem okoztunk. Számomra emlékezetesebbet nem is nagyon
lehetett volna kitalálni. Ezzel a vidám lendülettel kezdjünk hát
neki még egy hasonlóan jókedvű, barátságos új esztendőnek. 2007
összességében remek volt, látszik is a blog szinvonaltalanságán.
2008 remélem még élménydúsabb lesz, ami titeket blogolvasókat nem
sok jóval kecsegtet, de emlékirataimhoz, "A hogyan lettem ekkora
király" című remekműhöz, ezen kupon felmutatásával 10%-kal
olcsóbban juthattok majd hozzá! Ha meg nem, egy jó fröccsre
bármikor a vendégeim vagytok.. Az Isten éltessen továbbra is
benneteket, és legyen hasonlóan kellemes évetek mint nekem volt! És
Don Dzsonzon is üdvözöl titeket.
Szaunázik, házit ír, úszik, csajozik, tanul, vizsgázik, sörözik,
rubelt vált, zenél, bulizik, vért ád. És mókázik, sokat mókázik.
Három király mi vagyunk.
Hazajött a jócsaj. 90es évek retró muzsikájára söröztünk. A
youtube jobb mint a tv. A wikipedia-val kiegészítve pedig mindent
visz. Szal jó volt. Hétfőn a csájét végre elvittem pizzázni. És
mikor indultunk haza, kilépve a nagy pelyhes hóesésbe, a rádióban a
wet wet wet-től a Love Is All Around kezdett szólni.
Mint a filmeken biza. Aztán elvittem termálozni, mert azt régóta
akartam hóesésben. De mire odaértünk elállt, ezért megkértem
szuperhős cimborámat hogy legyen oly kedves pár hógolyót szórjon be
nekünk. Így esett hogy hógolyóesésben üldögéltünk a csillagos ég
alatt jó kis melegben... Felejthetetlen pillanatok történnek.
Valaki gyereket vár. Szokásuk mostanában.
Megrökönyödve tapasztaltam, hogy a szent gugli egyetlen árva
találatot sem ad a pisakására keresve. Talán együtt tudunk
változtatni ezen kedves barátaim. Pisakása. (még a homokozóban
dagasztottad az oviban)
Még alig egy éve volt a leglátogatottabb nap, mikor is
zuhanórepülésbe kezdett blogom egy összetört szíves aszpázis kis
korszakban csúcsosodott ki. A bánat és a színvonal tovatűnt, s
rezignált nyugalommal szemlélem az idő csordogálását. Nem nagyon
zaklatnak fel a dolgok. És ez aggaszt. :D Nem hát. Szal csajok
kacérak, haverok vidámak, te meg csinálod ami éppen jön. Vicceseket
mondasz, edzeni mész, megszervezed, tanulsz, megcsinálod neki,
megiszod vele. És a viccből kifogytunk, neki álltunk hát a
szexnek... A kellemes unalomban kiüresedhetünk? Persze vannak
izgalmak, de azok is csak ilyen földi szintűek. Semmi szédítő
magasság, semmi rémísztő mélység.. Ez is csak egy állapot. Lesz ez
még így sem. A halak meghalnak. Az embernek nincs is ideje
szeretni. Talán. Olyan kurvamód bölcs ez is. Asziszitek rossz
kedvem van? Dehogy. Kispállal öblítem le mindjárt a Bangó Margitot.
De szeretnék én is hejj.. Nem érek rá a blogolásra. Jóbarátokra
alszom el. Voltunk paintballozni. Jó volt.
Hát nem éppen zseniális mű ez a film, de nagyon jó. És 1:20 körül
valami fantasztikus jelenet kezdődik benne. 6 perc akció egy darab
vágás nélkül, élvezetesen miközben főhősünk az egész film alatt nem
vesz fegyvert a kezébe. S utána mikor békét szül a terhes csajó
látványa, egészen megható jelenet... Szal lessétek meg, mert jójez!
Aztán a napfény, ami szintén nem egy rossz darab csak a következő
jutott eszembe: Ha mindenféle védőruha nélkül kitennének az űrbe,
nem fagynál meg! Lehet az űr kb 3K hűmérsékletű de mivel majd
tökéletes vákuum, ezért elég jól szigetel, magyarán nincs mi
elvezesse a hőt. Az űrruháknál is inkább a test hőjének elvezetése
problémás.. Az igaz hogy azért picit hűlnél, de csak azért mert a
vákuum elszippantaná a bőrödből a nedveket, ami mint párolgás azért
hűt. De tovább mehetünk, még csak fel sem robbanál a belső
nyomástól ami ugyi a földi légnyomást ellensúlyozza, bár azért
biztos nem esne jól.. Viszont az űr kiszippantaná iziben az oxigént
a kis tüdődből, az meg a véredből, szal elég sebtiben megfulladnál,
de ezt ugye nem lenne olyan nehéz kiküszöbölni.. Szal ne aggódj ha
űrruci nélkül át kell szökkenned a szomszédos hajóra, csak legyen
nálad oxigén vagy egy szigszalag! :) Abba bele sem menek, hogy az
üres térben a hang senem terjed, sőt a robbanás sem megy olyan
simán.. Szal ennyit a sicificikről.. A Petőfi rádió meg kérem
nagyon is jó dolog! 'Részmunkaidős vidéki lévén nagyon
örvendek neki, mert a danu-sláger-klub kombótól nem igazán kaptuk
meg az igényes muzsikát. Szal le lehet zizzenni a Petőfiről, mert
szét bombázok mindenkit a fehér tangámban! Ja az nem én vagyok.. A
Farkasházy meg a többi síró picsogó meg bakaphassa, az elvétve
vicces rádiókabaréjával, amit lehet azért néhányan hallgattak, de
ugyi az irigymirigyeket is sasolják pedig régi dicsőségük évekkel
ezelőtt eltévedt az éji homályban.. Igen, az igényes zene az
közszolgálat. A kabarét meg lehet nyomatni a kossuthon vagy
bánomisén.. Aki meg művelődni akar az olvassa el Józsi Atitól az
ódát az eszméletet meg az ars poeticát! Tudott valamit az arc.